Sportszemle — 2014/02/12 at 06:30

Sportszemle 2014.02.12.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


IIyen lesz Budapest új csodájaElkészültek az új budapesti úszókomplexum tervei. A nyolcmilliárd forintból épülő létesítmény a 2017-es junior és a 2021-es felnőtt világbajnokság helyszíne, és Budapest egyik látványossága lesz. Az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón bemutatták az épület látványterveit, a hat szintes, összesen több mint 25 ezer négyzetméteres úszópalota Budapesten, a Dagály-fürdőnél épül fel.

Embedly Powered

via Origo
Két új csapat szállhat be az F1-beOlasz források szerint 2015-ben nem egy, hanem akár két új csapattal is bővülhet a Forma-1 mezőnye. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) még tavaly hirdetett “felvételt” a Forma-1-be, 2015-re új csapattal bővítenék a mezőnyt. A pályázatok leadási határideje tegnap volt, Párizsban most megkezdődött a jelentkezések kiértékelése.

Embedly Powered

via Hir24
Pert nyert a magyar feltaláló az adidas ellenOroszi László, az úgynevezett „irányítósávos futballcipő” váli feltalálója január 30-án jogerősen pert nyert az adidas sportszergyártó cég ellen – írja a Fejér Megyei Hírlap online kiadása. A honlap beszámolója szerint a szabadalom-bitorlás tárgyában lefolytatott perben a feltaláló 12 éve próbálta bizonyítani az igazát, a mostani ítéletet követően pedig kártérítési per következik.

Embedly Powered

Csak útlevéllel nyílik a kanadaiak sörhűtője SzocsibanKülönleges biztonsági intézkedésekkel őrzi a téli olimpia kanadai küldöttsége a csapat tagjai számára – vélhetően a lazítás és az ünneplés idejére – az egyik hazai gyártó által biztosított sörtartalékokat: a juharlevelesek olimpiai szállásán elhelyezett sörhűtő kizárólag kanadai útlevél felmutatásával nyílik, így az arra tévedő nem kanadai olimpikonoknak legalább egy barátot szerezniük kell, ha hideg sörhöz szeretnének jutni.

Embedly Powered

Bőven lesz dolga a pszichológusunknakHeidum Bernadett nem mondja ki, de szerinte egyértelmű, hogy mi a véleménye arról, hogy Kónya Zsófia helyett a szakágvezető Darázs István lánya, Darázs Rózsa került a 3000 méteres váltóba a szocsi téli olimpián a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál.

Embedly Powered

via Origo

napilapok

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

A Szentek is tweetelnek

A Premier League-ben szereplő Southampton FC stadionja is csatlakozott a szigetországi „digitális sportlétesítményekhez”. A szurkolók a twitteren keresztül üzenhettek kedvenceiknek,...

Close