labdarúgás, Sportjog — 2013/12/11 at 11:50

Diego Costa: Brazília vs. Spanyolország

by

Az elmúlt időszak egyik legfelkapottabb híre volt, hogy az Atlético Madrid csatára, Diego Costa meghívót kapott a spanyol válogatottba. A háttér ismerete nélkül maga a tény – figyelembe véve a játékos kitűnő formáját – különösebb hírértékkel nem bírna. Diego Costa azonban brazil, közeli spanyol felmenői nincsenek, ráadásul korábban már két alkalommal játszott a brazil nemzeti csapatban is. Diego Costa esetének bemutatása után az alábbiakban azokról a szabályokról lesz szó, melyek lehetővé teszik a játékos szereplését a spanyol nemzeti tizenegyben.

Háttér

Diego Costa brazil mezben

Diego Costa a brazíliai Lagartoban látta meg a napvilágot, majd 19 éves korában – egy hároméves portugáliai kitérőt követően – 2007 nyarán került az Atlético Madridhoz. Bár a fővárosiak – mielőtt tavaly nyáron megragadt a keretben – Costát sorrendben a Celta Vigonak, az Albacetenek, a Real Valladoidnak és a Rayo Vallecanonak is kölcsönadták, a csatár már folyamatosan több mint 6 éve Spanyolországban játszik. A tavalyi szezonban – különösen tavasszal – már Radamel Falcao mellett is bontogatta szárnyait, azonban a kolumbiai Monachohoz való távozása után ebben az idényben a remekelő Matracosok vezéreként ipari mennyiségben ontja a gólokat. Az időközben a spanyol állampolgárságot is megszerző Costa idén márciusban az Olaszország és Oroszország ellen barátságos meccseken csereként ráadásul már a brazil felnőtt válogatottban is bemutatkozott, Felipe Scolari azonban a Konföderációs Kupára nem válogatta be a csatárt. Ezt követően Diego Costa nemrégen kinyilvánította, hogy a jövőben a brazil helyett spanyol válogatottban kíván játszani. Vicente del Bosque meg is hívta a játékost a spanyol válogatott soron következő Egyenlítői Guinea és Dél-Afrika elleni barátságos mérkőzéseire. Végül azonban Costa sérülés miatt mégsem léphet pályára ezeken a meccseken, így a spanyol válogatottban történő hivatalos bemutatkozására egyelőre várnunk kell.

“Országváltás” a FIFA szabályok szerint

Diego Costa spanyolként

Forrás: memedeportes.com

A FIFA alapszabályának végrehajtásáról szóló előírások alapján (lásd a 65-66. oldalakatfőszabály szerint valamennyi játékos pályára léphet azon ország nemzeti csapatában, amelynek állampolgára, amennyiben – bizonyos kivételekkel – nem játszott korábban egy másik ország válogatottjában. Ha pedig egy játékos pályára lépett egy válogatott bármilyen hivatalos tétmérkőzésén, a jövőben csak és kizárólag az érintett válogatottban szerepelhet.

Amennyiben azonban egy labdarúgó megszerzi egy másik ország állampolgárságát vagy kettős állampolgár, úgy abban az esetben – a fentebbi főszabály mellett érvényesülő kivételszabályok szerint – pályára e léphet a másik ország válogatottjában, ha

  • korábban hivatalos tétmérkőzésen nem játszott az eredeti vagy másik állampolgársága szerinti országa válogatottjában; és
  • ő maga, vagy édesanyja vagy édesapja, vagy nagyapja vagy nagyapja az általa képviselni kívánt új ország területén született; vagy maga a játékos 18. életévét követően 5 évig folyamatosan az általa képviselni kívánt új ország területén élt.

Diego Costa a vagylagos feltételek közül az utóbbit teljesítve jogosult arra, hogy Spanyolország válogatottjában szerepeljen. Amennyiben tétmérkőzésen pályára lép a spanyol csapatban – ami legkorábban a 2014-es VB-n történhet meg -, ezt követően kizárólag a hispán nemzeti tizenegyet képviselheti.

Összegzés

Diego Costa Atlético Madrid mezben
Elmondható, hogy Vicente del Bosque kényelmes(?) helyzetben van: Diego Costa döntése nyomán a spanyol kapitány a Diego Costa, Villa, Negeredo, Soldado, Llorente, Fernando Torres hatosból válogathatja ki a VB keretbe bekerülő középcsatárait.

A cikk eredetileg a Sportjog oldalon jelent meg.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Sportszemle 2013.12.11.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close