Sportszemle — 2013/10/18 at 06:30

Sportszemle 2013.10.18.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Kőbányán kaphat pályát a FerencvárosNémeth Miklós, az MJSZ elnöke a Jégkorongblog című szaklapnak elmondta: a 2011/12-es időszakban 2,5, az előzőben 4,2 milliárd forint érkezett a sportágba a TAO-nak köszönhetően, a 2013/14-es ciklusban pedig előreláthatólag ötmilliárddal számolhatnak. Kiemelte, hogy a szövetség a létesítményfejlesztések felé tolja el a hangsúlyt, és hat jégpálya építését, illetve korszerűsítését támogatja.

Embedly Powered

via Mno
Komputeraggyal Bolt is gyorsabb lehetAz 1970-es évek szovjet csodasprintere, Valerij Borzov szerint Usain Bolt még gyorsabb lehetne, ha meg tudná változtatni a rajtját. Bolt hihetetlenül gyors, de a legtöbb startnál akár egy tizedet is képes elveszíteni. Szinte mindig az övé a legnagyobb reakcióidő, legyen bárki az ellenfele.

Embedly Powered

Keep calm and love TAO: de meddig?Egyre több nagyvállalat tekint el a sport szponzorációjától, és ebben az egyik, állam által létrehozott pénzforrás is ludas. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a sportágazat nem él a társasági adókedvezmények lehetőségével. Sőt! Nemzetközi sportmenedzsment konferenciát szervezett a Hegyvidéki Önkormányzat és a MOM Uszoda és Sportközpont. Nem először, évente szeretné megrendezni az eseményt.

Embedly Powered

via Hir24
Már a focidrukkerek egészségével is törődnekAz EuroFIT nevű projekt a legnagyobb klubokkal együttműködve buzdítja egészségesebb életmódra a drukkereket. Több mint ötmillió fontot (1,7 milliárd forint) áldoz Európa focidrukkereinek egészségére: a pénzt a Glasgow-i Egyetem által vezetett 11 tagú konzorcium kapja egy egész Európára kiterjedő program kidolgozására.

Embedly Powered

Hivatalos Fantasy Futball játékot indít az MLSZ2013. október 17-én indul az MLSZ hivatalos Fantasy Futball játéka az mlsz.hu-n. A játék az OTP Bank Liga küzdelmeinek objektíven mért statisztikáira épül, s minden szurkoló számára elérhető lesz egyszeri regisztráció után, teljesen ingyenesen, a fantasy.mlsz.hu címen.

Embedly Powered

ujsagok

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Utcát neveztek el Alex Fergusonról

Manchesterben utcát neveztek el Sir Alex Fergusonról, aki idén csaknem 27 év után távozott a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

Close