olimpia, Sportpolitika — 2013/09/09 at 11:50

Tokió rendezi a 2020-as olimpiát, a birkózás marad a programban

by

A japán főváros 1964 után rendezhet újra nyári játékokat, a birkózás pedig 2020-ban és 2024-ben is biztosan ott lesz a programban.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság [NOB] a hétvégén Buenos Aires-ben tartotta 125. ülését, ahol fontos döntéseket hozott. Szombat este a 2020-as olimpiai játékok helyszínének kiválasztása volt napirenden.  A három pályázó közül a szavazás első körében Tokió végzett az élen, ám az abszolút többséget nem szerezte meg. Isztambul és Madrid azonos szavazattal zárt, közöttük újraszavazással döntöttek a NOB tagjai. A második körre végül a török város maradt versenyben, abban viszont ismét Tokióra voksoltak a legtöbben.

Tokió rendezheti a 2020-as olimpiát

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság [MOB] elnöke szerint a hosszú utazás miatt a magyar sportolóknak nem a legjobb, hogy a 2020-as olimpiát Tokió rendezi, ugyanakkor hozzátette, hagyományosan jó a kapcsolat a japánokkal, akikkel nemrég kötöttek együttműködési megállapodást is.

Rogge Tokiót hirdeti ki a 2020-as olimpia helyszínének

Szabó Bence, a MOB főtitkára szintén a helyszínről értékelve azt mondta, nem született meglepetés a szavazáson, éss Tokió megérdemelten nyerte el a 2020-as olimpia rendezési jogát. A sportvezető szerint eredetileg mindenki Madridot várta Tokió nagyobb ellenfelének, az viszont komoly hátrányt jelentett a spanyoloknak, hogy három NOB-tagjuk nem szavazhatott, és valószínűleg a négy olasz és a három francia sem támogatta a pályázatukat, mert a hírek szerint 2024-re Róma és Párizs is komolyan készül, egy 2020-as európai olimpia pedig gyengítette volna az esélyüket.

Birkózás az olimpián

A NOB a vasárnapi szekcióülésen arról döntött, hogy a birkózás maradhat a 2020-as tokiói olimpia programjában. A 49 voksot kapott birkózás a közösen szereplő baseball-softball párossal [24 szavazat] és a fallabdával [22 szavazat] szemben aratott győzelmet. A döntés a 2020-as mellett a 2024-es programban maradást is biztosítja a sportág számára.

A kedvező NOB döntés utáni első birkózó világbajnokságnak szeptember 16. és 22. között a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont. Magyarországnak eddig 54 olimpiai érmet hozott és 19 bajnokot adott a sportág.

Forrás: MTI

One Comment

  1. Pingback: Jaj, szegény squash! | Sportsmarketing

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Sportszemle 2013.09.09.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close