Sportszemle — 2013/09/04 at 06:30

Sportszemle 2013.09.04.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Havi egymilliót kapnak az állami edzőkSzázötvennégy szakember került be a kiemelt edzői programba, amelynek első szerződéseit kedden írták alá ünnepélyes keretek között a Magyar Olimpiai Bizottságban (MOB). A trénereket javarészt az elmúlt olimpiai ciklus eredményei alapján választották ki. Akinek legalább pontszerző versenyzője volt Londonban komoly megbecsülésre számíthat.

Embedly Powered

Storcz Botond: Lassan kezdem hülyének érezni magamA magyar kajak-kenu válogatott az olimpiai számokban még a londoni eredményt is felülmúlta a duisburgi világbajnokságon, ennek ellenére a szövetség megszünteti Storcz Botond szövetségi kapitányi pozícióját. Az egykori háromszoros világbajnok kajakozó szerint senki nem tudja, mi miért történik a sportágban, ő pedig azért nem pályázik az újonnan létrehozott szakmai igazgatói posztra, mert ahogyan a válogatott versenyzőket adó edzők többsége, ő sem ért egyet a változtatásokkal, és szerinte egy éve a sportág leépítése zajlik.

Embedly Powered

via Origo
Jön az új őrület, a karizmaEgy Magyarországon eddig még ismeretlen sportággal, a karizmával ismerkedhetnek meg az érdeklődők keddtől a margitszigeti Palatinus Strandon. Az egyik legnépszerűbb mexikói fallabdajátékot ütőkkel és speciális gumilabdával játsszák. A sportág leginkább a hagyományos fallabdához (squash) hasonlítható, ám ebben a játékban négy fal helyett csak hármat használnak.

Embedly Powered

via Hvg
Hetvenkét település lovasa áll rajthoz a 6. Nemzeti VágtánHetvenkét település lovasa áll rajthoz a szeptember 20-22-i 6. Nemzeti Vágtán, amelyen első alkalommal nemzetközi futamot is rendeznek – jelentették be kedden a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, ahol ünnepélyes keretek között kisorsolták a sorrendet, amely alapján részt vevő versenyzők felsorakoznak az előfutamokon.

Embedly Powered

ujsagok

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Tudományos együttműködést kötött a helyi egyetemmel a Southampton FC

A sporttudományokban kiemelkedő kutatóközpontnak számító Solent University-vel lépett partnerségre az angol Premier League-ben szereplő Southampton FC.

Close