labdarúgás, Sportjog — 2013/08/22 at 11:50

Neymar esete a Barcelonával – kik részesültek az átigazolási díjból?

by

A nyári nemzetközi labdarúgó átigazolási szezon egyik slágere a  fiatal brazil csillag, Neymar FC Barcelonához igazolása volt. A katalán csapat összesen mintegy 57 millió eurót fizetett ki a labdarúgó játékjogának megszerzéséért, amely meglehetősen szép summa egy olyan játékosért, aki szerződése lejártát követően 2014 nyarán elvileg szabadon igazolható lett volna. Továbbá a sajtóban megjelent hírek szerint a Santos – Neymar korábbi csapata – az említett 57 millióból csupán alig több mint 9 millió euróhoz jutott. Felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan történhetett mindez? Jelen bejegyzés e kérdésre igyekszik megtalálni a választ bemutatva az átigazolás teljes hátterét, a kapcsolódó FIFA szabályokat és a Neymar átigazolásához hasonló nemzetközi gyakorlatot. Emellett röviden leírásra kerülnek  a jelenlegi magyar előírások is.

Az átigazolás teljes háttere

Neymar Barcelona zászlóval

Sajtóforrások szerint a katalánok az átigazolással összefüggésben kiadott 57 millió euróból 17,1 millió eurót fizettek a labdarúgó játékjogáért, melynek 55 %-a – a fentebb említett kb. 9,35 millió euró – került a Santoshoz, míg a maradék 45 %, azaz megközelítőleg 7,75 millió euró a játékos játékjogát ilyen arányban tulajdonolt Teisa Group és DIS befektetők részére került kifizetésre. Végül állítólag a fennmaradt 40 millió euró további harmadik személyek – így többek között Neymar édesapja részére – került átutalásra azért, hogy a játékos ne igazoljon más csapatba, elsősorban természetesen az ősi rivális Real Madridba. Egyébként az átigazolási szerződésbe olyan rendelkezések is bekerültek, melyek szerint a Barca és a Santos barátságos mérkőzéseket játszanak egymással, ill. a Santos további 2 millió euróval gazdagodik, amennyiben Neymar 2017-ig megnyerné az aranylabdát. Sokakban felmerül a kérdés, hogy – a játékost ténylegesen eladó Santoson kívül – mégis hogyan és miért részesedhet ilyen sok személy az átigazolási díjból?

Szerződéskötés egy labdarúgó átigazolásakor

Neymar alaírja a szerződését a Barcelonába

Átigazolási szerződések megkötésekor természetesen lehetőség van arra, hogy az érintett felek – a játékos “vételára” és átigazolásának ideje, lefolyása mellett – egyéb rendelkezéseket is rögzítsenek vagy az átigazolási szerződéssel kapcsolatban további megállapodásokat kössenek. Ennek megfelelően a Neymar-hoz közelálló emberek részére 40 millió euró kifizetése az FC Barcelona saját – mindazonáltal külső személyek részére nehezen megmagyarázható – üzleti döntése lehetett.

Jogi szempontból a fentieknél jóval érdekesebb Neymar játékjogának megvásárlása. Labdarúgók átigazolásakor a legmegszokottabb üzletmenet az lenne, hogy az átvevő klub az érintett labdarúgó játékjogának árában megállapodik az átadó klubbal, majd utóbbi részére megfizeti a kialkudott összeget. Esetünkben azonban a katalánok három féllel is tárgyaltak Neymar játékjogáról, három féllel is meg kellett egyezniük és végül a Santoson kívül két cég – az említett Teisa Group és DIS – is részesült az átigazolási díjból. Mindez azért történhetett, mert Neymar játékjogán a Santos, a Teisa Group és a DIS közösen osztozott.

A játékjog  harmadik személyek általi tulajdonlása

Neymar a Barcelona szerződését ünnepli

A FIFA játékosok státuszára és átigazolására vonatkozó szabályzatának 18bis. pontja szerint a labdarúgó klubok nem vállalhatnak olyan kötelezettségeket, amelyek alapján harmadik személyek befolyásolhatják labdarúgóinak alkalmazásával és átigazolásával kapcsolatos függetlenségét és politikáját vagy a csapatai teljesítményét. Az UEFA szabályzata 18.02 pontjában szintén hivatkozik az említett FIFA előírásra. Látható tehát, hogy a szóban forgó rendelkezés kifejezetten nem tiltja azt, hogy harmadik személyek – mint pl. a Teisa Group és a DIS – egy játékos játékjogát részben vagy akár egészben tulajdonolják. Ennek megfelelően a különböző FIFA tagországok szövetségei eltérő módon – tehát “lazábban” – értelmezik ezt a szabályt és nem tiltják azt, hogy egy labdarúgó játékjogának azon csapaton kívül, amellyel éppen szerződésben áll, egyidejűleg további személyek is tulajdonosai legyenek.

Neymar Santos mezben

Manapság több országban – elsősorban Dél-Amerikában és Portugáliában – bevett szokás, hogy a pénzszűkében lévő klubok befektető és sportmenedzsment cégekkel, ügynökökkel finanszíroztatják a játékosok megvételét, és ezért cserében az érintett labdarúgó játékjogának meghatározott százaléka a befektető tulajdonába kerül és általában tulajdoni hányadának megfelelően később részesül az újra eladásra kerülő labdarúgó vételárából. Emellett ezen személyek – általában az érintett klubbal közösen – a játékos fizetésének egy részét is állják, saját ügynököt, szponzorokat és jelentős médianyilvánosságot biztosítva részére (az angol terminológiában “third party ownership”). Ebből a gyakorlatból látható, hogy e befektetők ténylegesen befolyásolják egy játékos átigazolását, fizetését és marketing szerződéseit is. Pl. Radamel Falcaot – napjaink egyik legjobb játékosát – gyakorlatilag a játékjogát birtokló “ügynökei”irányítják, átigazolásában a szakmai szempontok nemigen játszanak szerepet.

Neymar Barcelona mezben

Egyébként Neymar esetében is feltehetően azért volt szükség a 40 millió euró egyéb személyek részére való kifizetésére, hogy a játékos – és ne a befektetők – akarata teljesüljön, hiszen Neymar mindenképpen a Barcához szeretett volna igazolni. Végül látható az is, hogy azok a klubok, amelyek szövetsége megengedi vagy egyszerűen csak nem szankcionálja a játékjog harmadik személyek általi tulajdonlását vagy a játékjogért harmadik személyek részére való kifizetéseket, versenyelőnybe kerülnek az olyan csapatokkal szemben, amelyek részére ez nem megengedett. Pl. amennyiben egy játékos játékjogának ára 10 millió euró, az egyik klubnak mondjuk csak 5 milliót szükséges előteremtenie  – hiszen a maradékot biztosítja a befektető -, míg a másiknak a fennálló tilalom okán a teljes összeget ki kellene fizetnie az érintett labdarúgó játékjogáért.

A magyar szabályozás

Hazánkban törvényi szinten került szabályozásra és megoldásra a kérdés. A Sporttörvény kifejezettem kimondja, hogy – (1) a hivatásos sportoló igazolásával, illetve átigazolásával kapcsolatos közvetítői jutalék, valamint (2) a sportszövetségnek fizetendő hozzájárulások kivételével – semmis minden olyan megállapodás, amely a hivatásos sportolón, illetve a használati jogot ideiglenesen vagy véglegesen átruházó sportszervezeten kívül másnak biztosít részesedést a játékjog használati jogának átruházásáért fizetett ellenértékből. Az előírás egyértelmű, így a magyar labdarúgó klubok – hasonlóan az angol Premier League csapataihoz – kizárólag másik klubnak fizethetnek a labdarúgó játékjogáért, harmadik személyeknek – eltekintve a meghatározott két kivételtől – tehát nem. Amennyiben mégis ilyen kifizetés történne, az átigazolási szerződés érvénytelen, ahhoz joghatások nem kapcsolódhatnak.

Összefoglalás

Tekintettel a játékjog tulajdonlásával kapcsolatban több országban jelenlévő, számos esetben visszaélésszerű gyakorlatra a FIFA-nak – hasonlóan a Premier League-hez a Tevez és Mascherano affért követően, ill. figyelembe véve az UEFA legújabb törekvéseit – érdemes lehet olyan előírást elfogadnia, amely tiltja a játékosok tulajdonjogának harmadik személyek általi megszerzését. Ameddig ez nem történik meg, adott esetben a befektetők és az ügynökök még a legnagyobb klubokra is jelentős befolyással bírhatnak. Az már szinte “magától értetődő”, hogy Neymar játékjogának egy részét tulajdonolt DIS befektetői csoport perrel fenyegetőzik a Santos és a Barca ellen, mivel állításuk szerint még így sem részesültek megfelelő mértékben az átigazolási díjból

A bejegyzés eredetileg a Sportjog oldalon jelent meg.

One Comment

  1. Pingback: Ez történt 2013-ban, ami 2014-et és a jövőt is meghatározhatja a sportjogban | Sportsmarketing

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Sportszemle 2013.08.22.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close