Az európai labdarúgásban még mindig óriási potenciál lakozik. A televíziós közvetítési jogokért kifizetett összegek növekednek, a játékosok transzferárai is emelkednek, sőt egyre nagyobb szponzorációs szerződések köttetnek.
Ez a pozitív része, mivel ez a siker az eladhatóságból és a piaci alapokon való működésből fakad. Azonban, van egy másik oldala is a dolognak. Ezt az olyan újgazdag és kifogyhatatlannak tűnő vagyonnal rendelkező személyek okozzák, akik hobbi, befektetés, személyes kötődés [?] okán felvásárolják az európai topcsapatokat. Valójában ez versenyhelyzetet teremt, ami fokozza a piacon lévő szereplők vetélkedéseit, nagyobb örvényt generál a labdarúgás számára, mind financiális, mind sportszakmai szempontból, de hosszú távon nem egészséges.
A legújabb példa erre az AS Monaco esete, ahol a tulajdonos, az orosz Dmitry Rybolovlev úgy döntött, hogy felveszi a „harcot” és beáll a sorba a PSG mellé/mögé a bajnoki címért folytatott harcban. Ehhez csupán egy ütőképes csapatot kell összevásárolnia, de ez nem okozhat gondot számára, mivel a Forbes listáján a világ 119. leggazdagabbjaként szereplő üzletember 9,1 milliárd dollár nettó vagyonnal rendelkezik.
De felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet egy olyan kis területű piacon, mint Monaco csapatot fenntartani? A hercegség méreteiből fakadóan nagyon nehéz állandó, masszív tömeget generálni, ami a kb. 36 ezer fős lakosság miatt is le van korlátozva. Átlagban 5000 néző ment ki a meccsekre ebben a szezonban és 2003/04-ben is, amikor Bajnokok Ligája döntőig jutott a csapat, csupán 10 ezerig lehetett feltornászni a nézőszámot.
Ami az orosz befektető kezére játszhat, az a kedvező adózási jogszabályok. Mivel a hercegség nem tartozik francia fizetési kötelezettségek alá, fele akkora bértömeggel számolhatnak, így könnyebben igazolhatnak minőségi játékosokat. [Azonban ezt a rendszert is veszélyt fenyegeti, mivel a francia hatóságok kezdeményezték, hogy a klub tegye át székhelyét francia területre, amivel a legfőbb versenyelőnyét vesztené el a csapat tulajdonosa.]
Egyetlen megoldás működhet hosszú távon, amellyel fenntartható a klub: ez a divatos és gazdag nagyvilágiak, Monaco beutazó közönségének az elcsábítása. Ehhez azonban az AS Monacot, mint brandet olyan magasságokba kell emelni és a sznobéria által olyan vágyottá tenni, ami után a gazdagok hajlandóak magas árat fizetni.
Itt nem egy Manchester United vagy egy Barcelona szerinti márkát képzeljünk el, ahol a lényeg pont az, hogy minél szélesebb körben elterjedjen a klub hírneve és ezzel nagyobb támogatást érjenek el a világon, hanem egy olyan exkluzív márkát, ami csak az itt élőknek és az olyan tehetőseknek adatik meg, akik a kis országban tengetik életüket. Egy olyan imázs felépítést látom elérhetőnek, amiben nem mindenkinek lehet része, egy olyan szükségletet, luxusszolgáltatást, ami a kiváltságosok játékszere. S, Coco Chanel egykori kijelentésére gondolva, miszerint „a luxus egy szükséglet, ami ott kezdődik, ahol a szükséglet véget ér”, akár még sikerülhet is.
Forrás: footballeconomy.com