Mint a sport terén a legtöbb dologban, a labdarúgó akadémiák kapcsán is lemaradtunk majd 10 évvel a világélmezőnyéhez képest. De szép lassan, német és francia modell alapján hazánkban is kiépül egy zárt akadémiai rendszer. Anno az MTK úttörőként alapította meg a Sándor Károly Akadémiát és az onnan kikerült első korcsoportok alapján, igen szép jövőt jósoltunk a rendszernek. Az azóta eltelt évek alapján viszont el kell fogadnunk, hogy több mint 200 volt akadémistából sem sikerült igazán sikeres, nemzetközi szinten jegyzet játékost kinevelnünk. Többrészes akadémiai kitekintőmben a hazai rendszer bemutatása mellett, az alábbi kérdésekre próbálok választ találni. Elég pénzt költenek a klubok és az állam, a rendszer megfelelő működésére? Mik a sportszakmai és pedagógiai hiányosságai az itthoni rendszernek? Egyáltalán tényleg csak időre lenne szükség a sikerekhez?
Előző cikkemben körbejártam a labdarúgó akadémiák pedagógiai képzésének és kiválasztási rendszerének problémáit. Ezúttal pedig a kérdés az, hogy a nevelési kudarcok miatt nem működik a rendszer, vagy pénzügyi okokból is fakad a hazai rendszer sikertelensége.
A Magyarországon működő zárt, izolált, 6-8 éves akadémiai rendszer, a lehető legdrágább utánpótlás képzési forma. Itthon a kiemelt labdarúgó akadémiák éves szinten 150-200 millió forintból működnek. Ezt az összeget két forrásból teremtik elő: az egyik felét az anyaegyesület álja (az éves költségvetésének jellemzően mintegy 10-15 százaléka ez a kiadás), a másik részét pedig az állam teszi hozzá. Összehasonlításképp: a 200 milliós összegnél egy kiemelt nyugati bajnokság átlagos csapata sem költ többet akadémiája működtetésére! Így azt gondolom, hogy az utóbbi években a TAO-nak is köszönhetően, papíron (!) elegendő pénzből gazdálkodhatnak a kiemelt hazai akadémiák.
Természetesen ezek az összegek már egy működő rendszer költségei, jóval komolyabb pénzt emészt fel egy új akadémia felépítése. Évekkel ezelőtt volt szerencsém a Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémiájának [MFA] indulásakor belülről látnom az eseményeket. Érdekes megoldás, hogy a Honvédnál a fiatal játékosok nem külön épületben laknak, hanem a klubházban. Akkoriban Hemingway úr, a klub tulajdonosa, nem titkoltan jóval több forrást költött az utánpótlás akadémia kiépítésére, mint a felnőtt csapat keretének erősítésére. Az MFA korosztályai azóta is nagyon sikeresek, anyagilag biztos lábon állnak. A befektetett 100 milliók ellenére még így is évek óta pálya hiánnyal küzd a klub utánpótlása… Bár ez inkább sportszakmai kérdés.
Az akadémiák költségvetése alapján, egy játékos ellátása a klubnak éves szinten 3-5 millió forintjába kerül. A képzésbe bekerülő gyerekek olyan szerencsések, hogy szinte szülői kiadás nélkül válhatnak profi labdarúgókká, tanulhatnak nyelvet és nem utolsósorban külföldi edzőtáborokban is képezhetik magukat.
Ha egy fiatal esetében az átlagos 8 évet számoljuk az akadémián eltöltött időnek, akkor körülbelül 40-50 millió forintjába kerül minden egyes kinevelt játékos a klubnak. Ne felejtsük, hogy átlagban 2-3 játékos képes felkerülni az NB I-es első csapathoz, és válik 60-80 millió forintot érő profivá. Tehát kijelenthető, hogy a klub egy csapatnyi fiatalból átlagban 20 játékoson bukja el a rájuk költött fejenkénti mintegy 50 millió forintot. Ugyanis akik nem kerülnek fel a felnőtt csapathoz vagy esetleg az alacsonyabb osztályú fiókcsapathoz, azoknak a nagy része vagy ingyen távozik, vagy hosszas kölcsön játékok után vált esetleg néhány 10 millió forintért klubot.
Ilyen szempontból talán még mindig az agárdi Sándor Károly Akadémiáról kikerült játékosok eladásából származott a legtöbb bevétel. Igaz köztünk sincs olyan játékos, akinek a nemzetközi eladása több korosztály költségeit is kiegyenlítette volna.
A Budapest Honvéd és az MFA merőben másra törekednek. Hemingway úrék úgy számolnak, hogy mindegyik akadémista, aki a felnőtt csapathoz felkerül, megspórolja a klubnak azt az összeget, amennyiért játékost igazolnának helyette. Tehát nem kiadásként tekintenek egy fiatal játékos felnevelésére, hanem megspórolt költségként. A magyar akadémiai rendszerből talán az MFA-nál nevelkedő Bobál testvérek lehetnek az elsők, akik komoly nemzetközi klubhoz tudnak igazolni.
Ha a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát vizsgáljuk, akkor be kell látni, hogy a 1990-es korosztályból nem került ki olyan játékos, aki az NB1-ben húzójátékos lehetne. Viszont a 1991-es korosztályban viszont már olyan futballistát is kineveltek, aki a felnőtt válogatottságig vitte: Gyurcsó Ádám értéke a mérvadó transfermarkt.de internetes oldal szerint 500 000 euró. Valószínűleg a közeljövőben lesz olyan külföldi klub, aki minimum 300 000 eurót kifizet érte és ezzel hirtelen ki is egyenlíti a klub több éves akadémiai költségeit.
Összességében látnunk kell, hogy ha hosszú távon éves szinten továbbra is 10-15 százalékot áldoznak a klubok a költségvetésükből az akadémiai rendszerükre, akkor az állami segítségnek köszönhetően elegendő pénz áramlik be a – ha nem is sikeres, de működő – akadémiai rendszer fenntartásához a magyar labdarúgásba. Gazdasági szempontból tehát – egyelőre – nincs szükség összevont országos vagy megyei akadémiákra.
Valamint az is jól látható, hogy anyagilag veszteségesek maradnak az akadémiák itthon, amíg nem képesek éves szinten 1-2 játékost külföldre eladni! És itt lép be a képbe a marketing, hiszen mindent meg kellene azért tenniük a csapatoknak, hogy előtérbe helyezzék és eladhatóvá tegyék fiatal játékosaikat, akár a meglévő marketing eszközeik segítségével is, ha már szakmailag nehezebben megy.
Forrás: sportsmarketing.hu, nso.hu, Muszbek Mihály