labdarúgás, Sportszponzoráció — 2012/08/14 at 08:00

Ennyit még nem fizettek mezfelületért a labdarúgásban

by

Hét évre szóló, rekord értékű mezszponzori megállapodást kötött a Manchester United a Chevrolet-vel. A szerződés összesen 357 millió fontról szól, amely 51 millió fontot jelent évente. Eddig a Barcelona kapta a legtöbbet.

A General Motors-hoz tartozó Chevrolet autómárkával hét évre szóló, 357 millió font értékű szerződést kötöttek a vörös ördögök. Az új felirat a 2014-15-ös szezontól váltja a jelenlegi Aon logót. A biztosítótársaság most 19,6 millió fontot fizet évente, így több mint kétszeresére növelte a mezfelülete értékét a Manchester United.

Az üzlet rekordot döntött: a Barcelona és a Qatar Foundation évente 25 millió fontot érő megállapodását taszította le e trónról. A Manchester United az első évben 44 millió fontot kap, majd az összeg 2,1 százalékkal emelkedik minden évben a kifutási idő végéig. 2006-ban a Vodafone még csak 8 millió fontot fizetett a vörös ördögök mezszponzori jogáért, az AIG pedig 14,1 milliót adott az Aon előtti időszakban, 2007 és 2010 között.

Bár az Aon 2014-től lekerül a vörös ördögök mezéről, nem szünteti meg a kapcsolatot a csapattal, hanem a klubnak a cégvezetőket, szponzorokat és politikusokat tömörítő üzleti partneri rendszerének, valamint a fiatalokat felkaroló alapítványának [Manchester United Foundation] a támogatója lesz.

A Chevrolet-vel kötött szerződés híre zűrös időszakban érkezett: a szurkolók bojkottálják a szponzorok termékeinek vásárlását, ezzel ellenezve a klub New York-i tőzsdére tervezett bevezetését. A szurkolói csoportok azzal vádolják a tulajdonos amerikai Glazer családot, hogy a 2005-ös felvásárlásakor keletkezett 790 millió font adósság rossz hatással van a csapat teljesítményére.  A Manchester United globális szinten 659 millió főre becsült rajongói kört tudhat maga mögött.

Forrás: news.sky.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Az FTC kézilabda utánpótlás szponzorációs modellje

Az utánpótlássport többnyire nem nyereséges. Sok kiadással jár a fiatalok képzése, a médiaérdeklődés pedig igen alacsony. Érthető módon a szponzoroknak...

Close