kézilabda, rövidhír, Sportgazdaság — 2012/08/02 at 08:00

Rövid az út a megsemmisülésig…

by

A kölni Final Four döntőjébe idén is a világ legjobb kézilabdacsapatai kerültek be. Azóta azonban az egyik egyesület csődbe ment…hogy fordulhatott elő ilyen helyzet?

A májusi, négyes torna résztvevőinek nevén végighaladva, nem gondolnánk, hogy bármelyik óriásklub egy „szemvillanás” alatt megszűnhet. Pedig ez történt.

A német THW Kiel, a spanyol Atletico Madrid, a dán AG Köbenhavn és a német Füchse Berlin közül mindegyik csapat a világ élmezőnyébe tartozik mind játékosállomány, mind költségvetés szempontjából.

Az AG Köbenhavn most már csak tartozott, mivel két hónappal a Bajnokok Ligájában szerzett bronzérem után a csapat csődöt jelentett, mivel a főszponzor kilépett a klub mögül. Jesper Nielsen júniusban jelentette be, hogy nem támogatja tovább a dán csapatot, ami egy lavinát indított el a koppenhágaiaknál, aminek következményeként a klub vezetése a napokban bejelentette, hogy a továbbiakban nem képes fizetést adni a játékosoknak és a szakmai stáb tagjainak, így a szerződéseket azonnali hatállyal felbontották. Ezzel a lépéssel olyan játékosok váltak szabadon igazolhatóvá, mint Ólafur Stefánsson, Joachim Boldsen és az idén a világ legjobbjának választott Mikkel Hansen.

A dán lufi kipukkadását a szakértők már előre látták, mivel a gyémántkereskedéssel foglalkozó Nielsen 4-5 év alatt a legnagyobb költségvetéssel bíró klubot hozta létre, azonban a stabil alapok megszilárdítása és a kimagasló eredmények elmaradtak. Annak ellenére, hogy piacgazdasági szemlélet és profi vezetési irányelvek működtek a klubnál, a hatalmas büdzsét nem lehetett tovább fenntartani.

A csapat rekordokat döntött a fennállása alatt: élményeket kreált, s így két számjeggyel növelte meg a televíziós nézők számát és rekordmennyiségű szurkolót csalogatott ki az arénákba hétről hétre. Minden idők legnézettebb kézilabda mérkőzése is hozzájuk kapcsolódik. A csapat a közösségi médiában is több mint 20 ezer fanra tett szert és a kézilabda sportágban az eddigi legnagyobb bevételét generálta a merchandising eladásokból. Néhány év alatt létrehozták a legnagyobb skandináv kézilabda és az egyik legnagyobb merchandisingshopot, ami sportszakmai és kereskedelmi szempontok tekintetében egyaránt példamutatónak számít.

Összehasonlítva további európai élcsapatokkal a dánok financiális háttere nagy horderejűnek számított a maga 13,3 millió eurójával, mivel a THW Kiel „csak” 9,5 millió, az FC Barcelona Intersport 9 millió, az Atlético Madrid 6,5 millió, a Füchse Berlin 4,7 millió, az MKB Veszprém KC körülbelül 3,5 millió euróból gazdálkodhat.

A dolog kvintesszenciája, hogy a professzionális sportban a legfontosabb a stabil pénzügyi háttér, és instabil alapokra, kvázi egy emberre nem szabad építkezni. A legnagyobb klubok is egyik napról a másikra csődbe mehetnek – lásd a skót labdarúgó klub, a Rangers FC helyzetét is – és ilyen esetben nem számít, melyik országban van a székhelyük. A dán kézilabda méltán híres az európai porondon, azonban a Köbenhavn elvesztése számukra is nagy érvágásnak minősül.

Forrás: handball-planet.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Scott Belsky: Megvalósítás!

A kreativitás és a produktivitás jellemzően nem kéz a kézben járó fogalmak. Scott Belsky elhatározta, hogy kideríti, mi lehet a...

Close