labdarúgás, rövidhír, Sportgazdaság — 2012/02/14 at 07:37

Pénzügyi stabilitást ért el az Afrikai Labdarúgó Szövetség

by

Története során először került kényelmes gazdasági helyzetbe a fekete kontinens labdarúgását irányító szervezet, miután jelentős növekedést realizált a marketingtevékenységéből, valamint a közvetítési jogdíjakból származó bevételeiben.

Az Afrikai Nemzetek Kupája vasárnapi döntője előtt tartott kongresszusán ismertette az Afrikai Labdarúgó Szövetség [CAF] a pénzügyi eredményeit. A nyilvánosságra hozott adatok szerint a szervezet 2011. június 30-ig bezárólag 55,9 millió dolláros saját tőkével rendelkezik, emellett 47,9 millió dolláros pénzforgalmi egyenleget mondhat magáénak. Suketu Patel, a CAF pénzügyi bizottságának elnöke elmondta, hogy a hatékony költséggazdálkodásnak köszönhetően a tervezettnél valamivel jobban teljesítettek, így 5,8 millió dollár pluszban zártak az előre jelzett 5 millió helyett.

A CAF 2010-ben hétéves marketing és televíziós szerződést írt alá. A 140 millió dollár értékű kontraktus 100 százalékos növekedést jelent ahhoz képest, ami öt évvel korábban folyt be a szervezet kasszájába. 2008-ig a kétévente megrendezésre kerülő Afrikai Nemzetek Kupája alkalmanként 5,5 millió dollárral, míg az éves eseményeknek számító Afrikai Bajnokok Ligája az Afrikai Konföderációs Kupával – nem összekeverendő a FIFA Konföderációs Kupával – együtt összesen évente 5 millió dollárral gazdagította a CAF bankszámláját.

A szövetég elnöke, Issa Hayatou továbbra is erős támogatást érezhet maga mögött a tagországok részéről. A 65 éves kameruni sportvezető 1988 óta áll a CAF élén, és indulni készül egy újabb négyéves ciklusért a 2013-as elnökválasztáson. A CAF még a Nemzetközi Olimpia Bizottsággal [NOB] szemben is megvédte Hayatou-t, miután a NOB etikai bizottsága megrovásban részesítette, mert a neve felmerült a híres ISL vesztegetési üggyel kapcsolatban. Az ISL sportmarketing ügynökség értékesítette a labdarúgó világbajnokságok közvetítési jogait, egészen a 2001-es összeomlásáig, és állítólag több alkalommal is kenőpénzt fizetett FIFA-tisztségviselőknek.

Forrás: soccerex.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Nem dőlt még el a harc a Premier League közvetítési jogai körül

Az angol High Court of Justice első ítéletét követően egyik fél sem lehet teljes mértékben elégedett.

Close