A cikk Iványi Márton Dávidtól származik, aki vendégszerzőként szerepel az oldalunkon.
A termékeknek, és bizonyos értelemben a szolgáltatásoknak is léteznek életciklusai, melyek meghatározzák bevételi potenciáljukat és az adott szakasznak megfelelő marketinget követelnek meg. Amennyiben a sportra, mint szolgáltatásra, azaz a nézők számára nyújtott élmény-termékre gondolunk, jogosan vetődik fel a kérdés, hogy létezik-e beazonosítható életpálya, illetve kell-e ezzel marketing és promóciós szempontból foglalkoznunk.
Úgy gondolom, hogy igenis léteznek ilyen ciklusok a sport-fogyasztásban, azonban ezek sportáganként nagyon eltérő hosszúságúak lehetnek, és globálisan is eltérő szakaszokat figyelhetünk meg. Vegyük például a labdarúgást. Noha Magyarországon az elmúlt évtizedekben a – hazai foci – népszerűsége folyamatosan csökkent, nem jelenthető ki, hogy a labdarúgás hanyatló fázisban lenne. A futball-fogyasztás a számtalan elérhető külföldi meccs révén most is igen magas. Az Egyesület Államokban ugyanakkor a labdarúgás most jár a növekedési és az érettségi szakasz határán, mára vált ténylegesen elfogadott, nagyobb tömegek által követett sporttá. Nem merem kijelenteni, hogy a foci az én életem során el fogja érni a hanyatlási fázist globálisan, de arról sem vagyok meggyőződve, hogy a futball lesz a világ legnépszerűbb sportja mondjuk 150 év múlva. A római birodalomban a gladiátor harc, a középkori Európában a lovagi torna, míg az 1800-as években Angliában és Amerikában a professzionális evezés volt a népszerű, legnagyobb tömegeket vonzó sport.
Az elemzést és a hosszú távú összehasonlítást több tényező is nehezíti. Egyrészt az utóbbi bő száz év fejleménye, hogy nagy tömegeknek van sport-fogyasztással kitölthető szabadidejük, másrészt minden évben újabb sportok tűnnek fel, illetve el, azonban az intézményesített támogatási rendszer ezt a természetes szelekciót erőteljesen torzítja. Konkrét sportok nevesítése nélkül azt hiszem elfogadható, hogy számos olyan olimpiai sportág létezik, melyeket olimpiai mivoltuk tart életben. Amennyiben nem élveznének állami támogatást, illetve nem csurranna az igazán népszerű sportágak által szállított olimpiai szponzorpénzekből ezeknek is, valószínűleg hamar eltűnnének a sporttérképről. Nem véletlenül hallunk arról, hogy más sportágak milyen törekvéseket tesznek annak érdekében, hogy elérjék ezt a státuszt, az adott sport fennmaradása szempontjából ez a fajta intézményesítés kiemelkedő fontosságú.
Vannak bizonyos sportágak ugyanakkor, ahol sokkal rövidebbek és meglehetősen jól beazonosíthatóak az életciklusok. A hazai autósportban például elég jól nyomon követhető termékéletpályák rajzolódnak ki. A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején előbb illegális, később szervezett gyorsulási versenyek ütötték fel a fejüket hazánkban. Először csak egy társaság szervezett komolyabb versenyeket a Hungaroringen, 4-5000-es nézőszámokat produkálva, majd sorra léptek be a piaci szereplők és országszerte több reptéren és versenypályán kerültek futamok megrendezésre. 2008-ra már 6-7 különböző társaság szervezett versenyeket, azonban ekkorra már nem csak telítődött a piac, de mind az átlagos, mind az össznézőszám csökkenő tendenciát mutatott. 2011-re tudomásom szerint már csak pár szervező maradt talpon, és ők is folyamatosan nyitnak másfajta versenyek felé.
A gyorsulási verseny bizonyos szempontból ún. kiváltó terméke az itthon 2006 tájékán megjelent Japánból származó drift. Hazánkban 2007-ben szervezték az első versenyeket, míg jelenleg két országos bajnokság is zajlik, két külön szervezői gárdával. A drift látvány és eladhatóság szempontjából igen előnyös sport. A pálya koncentrált, a nézők belátják a teljes nyomvonalat, látvány, hang- és a gumifüst révén szag-hatások is egyszerre érik őket, az ún. PRO kategória „tsuiso”, azaz páros futamai során félelmetes sebességgel és közelséggel csúsznak a pályán keresztbe egymás mellett a versenyzők. A sport mindenképpen jól kitalált, a 21. századi ingerküszöbnek megfelelő, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a HELL Pro OB 3000 feletti fizető nézőszámai. A drift hazánkban épphogy elhagyta a bevezetési szakaszt, meglátásom szerint növekedési szakaszba lépett, a versenyekre már nem csak az „innovátorok”, de a „korai elfogadók” is járnak, azonban a rendezvények promóciójára még mindig jelentős forrásokat kell allokálni a siker érdekében. Az, hogy ezt a növekedési fázist meddig sikerül fenntartani, illetve, hogy az érettségi szakasz milyen eredményeket hoz, mennyire nyújtható el, részben a versenyek szervezőin, részben az újonnan megjelenő, hasonló közönséget megcélzó sportágakon múlik.
Sportrendezvény-szervezőként, sportmarketingesként úgy gondolom tisztában kell lennünk azzal, hogy az adott sport milyen szakaszában van életpályájának. Az érettség szakaszában, és egy bizonyos kritikus tömeg felett, amikor a sportsajtó kis segítséggel amúgy is foglalkozik rendezvényeinkkel marketing erőforrásaink nagy részét PR-ra fordíthatjuk, míg bevezetési és növekedési szakaszban elengedhetetlen a megfelelő közvetlen reklámköltés. Annak felismerése, hogy egy adott sportág hanyatló szakaszba ér, ugyancsak kiemelkedően fontos. Ilyenkor dönthetünk amellett, hogy kilépünk az adott piacról, vagy megkísérelhetjük megújítani (lásd például: öttusa) és egy új növekedési pályára állítani az adott sportágat.