amerikaifutball, rövidhír, Sportgazdaság — 2011/04/28 at 18:52

NFL: a lockout feloldva, de a szezon még bizonytalan

by

Susan Richard Nelson bírónő határozatával feloldotta a lockoutot, de az ügy ezzel még nem ért véget. A helyzet ugyanolyan bonyolult, csupán a játékosok kerültek előnyösebb alkupozícióba.

Hónapok óta az NFL szolgáltatja az amerikai sportgazdaság és sportpolitika legérdekesebb témáját. Miután az NFL-csapatok tulajdonosai és a játékosok érdekvédelmi szervezete [NFLPA] között a többször meghosszabbított határidőig sem jött létre megegyezés a játékosok szerződtetésére, átigazolására, valamint a munkavállalási feltételekre vonatkozó keretszerződést, azaz az új kollektív szerződést [collective bargaining agreement – CBA] illetően, a felek március közepén befejezték a tárgyalásokat, és lockoutot hirdettek. Ezzel a liga kizárta a játékosokat a szerződésükből, és bizonytalanná vált a következő szezon megrendezése.

A bíróságra vitt ügyben Susan Richard Nelson bírónőnek kellett határozatot hoznia. Nelson arra alapozott, hogy a játékosok számára a lockout fenntartása nagyobb hátránnyal jár, mint az NFL számára annak megszüntetése, ezért a hét eleji döntésével azonnali hatállyal felfüggesztette a lockoutot. Ez azt jelenti, hogy az NFL működésének folytatódnia kell, a liga köteles lefektetni szabályokat a CBA hiányában, és hamarosan meg kell kezdődnie a szabadügynök-piaci mozgásoknak is. A játékosokat előkelő alkupozícióba hozó ítélet ellen az NFL természetesen fellebbezett.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a játékosok egy része – köztük olyan sztárok, mint Tom Brady és Peyton Manning – beadott egy másik, kartell-ellenes keresetet, amelyben azzal vádolják a csapatokat, hogy az NFL keretében összeállva versenykorlátozó szervezetet formálnak – ez az ún. Brady vs. NFL csoportos per.

A jelenlegi állás szerint, ha a felsőbb bíróság helyben hagyja Susan R. Nelson bírónő ítéletét, akkor semmi akadálya a 2011-es szezon megrendezésének a liga által lefektetett új szabályok és a bíróságon kiharcolt új CBA alapján. Amennyiben a magasabb fokú bíróságon ellentétes döntés születik, akkor a lockout visszaáll. Egyelőre nem lehet tudni, hogy az átrendeződni látszó erőviszonyok milyen megállapodáshoz vezetnek, mindenestre hajnaltól valami amerikaifutballal kapcsolatos is történni fog végre, ugyanis elkezdődik a vasárnapig tartó draft, vagyis az újoncok kiválasztása.

Aki szeretné magát mélyebben beleásni a témába, annak ajánlom az alábbi cikkek elolvasását:

Véget ért a lockout, de korai még az öröm

Kizárás lezárva? NFL lockout story

Brady vs. NFL döntés a lockout megszüntetésének esetleges felfüggesztéséről

Forrás: NSO, meg1yard.blog.hu
NFL-labda képe: Leon T Switzer/ Icon SMI/Corbis

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Kézilabda: a 21. század sportja hazai sikerekkel

A magyar klubcsapatok és a válogatottak hosszú évek óta a világ elitjébe tartoznak, és a 2014-es női Európa-bajnokság hazai rendezésével...

Close