jégkorong, rövidhír, Sportmarketing — 2011/04/15 at 15:43

A mérkőzésnapi mobilmarketing tevékenységét erősíti az Anaheim Ducks

by

Az NHL-ben szereplő Anaheim Ducks a mobilmarketinggel foglalkozó Txtstation céggel kötött megállapodást, hogy interaktív élményben részesítse a helyszíni szurkolókat a csapat mérkőzésein.

Az interaktív élő esemény- és mobilmarketingre specializálódott Txtstationt választotta hivatalos partneréül a jelenleg az NHL rájátszásában küzdő Anaheim Mighty Ducks, valamint a csapat hazai mérkőzéseinek otthont adó Honda Center. Az együttműködés keretében a szurkolóknak többek között lehetőségük nyílik valós idejű sms szavazásokban való részvételre, szöveges és képi üzenet küldésére a csarnok óriásképernyőire, vagy feliratkozni a klub, illetve a létesítmény – eredményekről, jegyvásárlási akciókról, illetve rendezvényekről szóló – sms értesítőire. A Txtstation a saját szabadalmaztatott technológiáját használja mindezek megvalósítására.

„Azért döntöttünk a Txtstation mellett, mert teljesen integrált 360 fokos platformmal, valamint HD minőségű grafikák óriási tárházával rendelkeznek, amely lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk a szurkolóinkkal” – nyilatkozta Adam Mendelsohn, az Anaheim Ducks és a Honda Center közös senior média és marketing menedzsere.

Az Anaheim Ducks 1993-ban jött létre, miután a városában székelő Walt Disney Company megkapta a jogot, hogy NHL csapatot alapítson. A Mighty Ducks of Anaheim néven indult klub létrehozását az akkoriban a mozivásznon is megjelenő „Kerge Kacsák” című családi film ihlette. Henry és Susan Samueli 2005-ben vásárolta meg a franchise-t a Walt Disney Company-től. A csapat eddigi története során idén hetedszer jutott be a rájátszásba, kétszer volt a Nyugati főcsoport győztese [2003-ban és 2007-ben], és egyszer szerezte meg a Stanley Kupát [2007-ben].

Forrás: txtstation.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

London 2012: Amerikában és Mongóliában bányásszák az olimpiai érmek nyersanyagát

Rio Tinto, a világ egyik vezető bányászati cége kapta az exkluzív jogokat, hogy a 2012-es londoni olimpia érmeihez az aranyat,...

Close