labdarúgás, olimpia, rövidhír, Sportpolitika — 2011/02/12 at 18:11

A West Ham United lett a befutó a londoni Olimpiai Stadionért folytatott versenyben

by

Két hét extra gondolkodási idő után az olimpiai park örökségének biztosításáért felelős szervezet [OPLC] meghozta döntését a londoni Olimpiai Stadion jövőjéről. Az ötkarikás játékok után a West Ham United lesz a létesítmény tulajdonosa, a másik jelölt, a Tottenham Hotspur perrel fenyegetőzik.

Mint ismeretes, két pályázó versenyzett különböző stratégiával a londoni Olimpiai Stadionért. A West Ham United a Newham kerület önkormányzatával összefogva, 80 ezerről 60 ezresre akarta csökkenteni a befogadóképességet, de az atlétika pálya megtartását ígérte. Ugyanakkor a Tottenham Hotspur az AEG-vel szövetkezett, hogy szinte teljesen lerombolják az 537 millió fontból épülő stadiont, és csak labdarúgásra alkalmas arénát húzzanak fel helyette, cserébe viszont felújították volna az atlétikai versenyeiről híres Crystal Palace National Sports Centre-t. Emellett mindkét jelölt terveiben szerepelt a létesítmény kulturális rendezvényekre való használata, a West Ham a helyi közösségi eseményeket favorizálta, míg a Tottenham – az O2 arénát is üzemeltető AEG kapcsolatainak köszönhetően – a nagyszabású koncerteket.

A londoni Olimpiai Stadion látványterve
A gazdasági indokok – nagyobb szurkolótábor, nemzetközi kupamérkőzések, gyakori sporton kívüli rendezvények miatti jobb kihasználtság – a Tottenham ajánlata mellett szóltak volna, de végül győzött az atlétika világának és az olimpiai bizottságoknak a nyomása, valamint az angoloknak az ígérete az atlétikai örökség megtartására, amelyet még 2005-ben, az olimpiai pályázatban tettek.

Atlétikai versenyek látványterve a londoni Olimpiai Stadionban
A West Ham 95 millió fontot költ majd az ötkarikás játékok után a létesítmény átalakítására, és várhatóan 2014 augusztusában veszi birtokba. A komplexumot a hatékonyság érdekében a labdarúgó klubon kívül a brit atlétikai válogatott és Twenty20 mérkőzésekre az Essex County Cricket Club is használni fogja. Koncertszervezőnek a Live Nationt fogadták fel.

11_02_12_az épülő Olimpiai Stadion
Az OPLC döntését még a londoni főpolgármesternek és a brit parlamentnek is jóvá kell hagynia, de ez csak formaság.
A Tottenham képviselői pert helyeztek kilátásba a döntéshozatal kivizsgálására. Egyedül a klub szurkolói örülnek, mert az Olimpiai Stadion messzire esik a jelenlegi arénájuktól. A Tottenham egyébként rendelkezik a szükséges engedélyekkel egy új stadion építésére a jelenlegihez nagyon közel, de a projekt áll, ugyanis rengetegbe kerül a helyi lakosok kiköltöztetése és a tömegközlekedés becsatlakoztatása.

Forrás: bbc.co.uk

2 Comments

  1. Pingback: A Tottenham tovább harcol a londoni Olimpiai Stadionért | Sportsmarketing

  2. Pingback: 180 fokos fordulat a londoni Olimpiai Stadion ügyében | Sportsmarketing

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Tőzsdére megy a Williams Forma 1 csapat

A Forma 1 világában elsőként a tulajdonosok tőzsdére viszik a Williams istállót. A részvényeknek közel 30 százaléka kerül nyilvános értékesítésre,...

Close