interjú — 2010/08/25 at 10:11

ANGYAL JÁNOS, a Salgótarjáni Ugrógála versenyigazgatója

by

Angyal János a Salgótarjáni Ugrógála ötletgazdája és versenyigazgatója. 5 földrész 35 országából közel 600 atlétát – köztük 14 olimpiai és világbajnokot – hozott el a kezdetekben a nógrádi megyeszékhely városközpontjában, később a festői szépségű Somoskői Vár tövében rendezett színvonalas, egyedülálló atmoszférával rendelkező magas-, és rúdugró viadalokra. 25 éves története során a verseny komoly rangot vívott ki magának, többek között Bubka, Sotomayor, Kosztadinova, Iszinbajeva, Austin és Vlasics ugrásaiban gyönyörködhetett a rendszerint szép számú közönség.
Angyal János innovátori képességit nemcsak a sportpályán, hanem azon kívül is megmutatta, ugrólécei és trolibusz áramszedő rúdjai egyaránt a nemzetközi élvonalba tartoznak.

A Salgótarjáni Ugrógála története 1986-ban indult. Nem mondható, hogy abban az időszakban jellemzőek lettek volna a nagy nemzetközi sportversenyek Magyarországon, az olyan kisebb városok, mint Salgótarján pedig főleg nem szerepeltek a komoly versenynaptárakban. Honnan jött az ötlet és a bátorság belevágni egy ilyen különleges atlétikai program szervezésébe?

A Testnevelési Főiskolán végeztem atlétika szakedzőként, majd 1973-tól a salgótarjáni atléták vezetőedzője voltam. A helyi Kohász stadionban rendezett versenyeken ragyogó eredmények születtek, de kevés néző volt rá kíváncsi. A szakmám révén ahova lehetett, próbáltam eljutni, és azt láttam, hogy szomszédos országokban hatalmas versenyeket tartottak olimpiai bajnokokkal, világcsúcstartókkal. Pozsonyban például megtelt a stadion, amikor Bubka, vagy Sotomayor indult.
Szerettem volna idehaza az atlétikát népszerűsíteni és mindig is az volt az álmom, hogy híres atlétákat hozzak el Magyarországra. Akkor fogant meg az ötlet, hogy ha az emberek nem jönnek a stadionba, vigyük be a versenyt a városba. Mivel elsősorban az ugrószámok álltak hozzám közel, Salgótarján főterén mobil gumiszőnyegekből összeállítottunk egy nekifutó pályát és leterítettük a leérkező szivacsokat – mindent természetesen szabványosan. A tanítványaim révén dolgoztam a magyar válogatottnál is, így sikerült a legjobb hazai versenyzőket meghívni, már az első Ugrógálára. Salgótarján tulajdonképpen egyutcás város, nem lehetett a főteret megkerülni, nagy tömeg gyűlt össze, volt, aki csak a buszát várta, de sokan ott ragadtak és élvezték, hogy testközelből nézhetik az atlétákat. Remek eredmények születtek, a hangulatra nem lehetett panasz és látványosságnak sem volt utolsó, tehát a kezdés kitűnőre sikeredett.
A televíziós technika akkor még nem volt fejlett, Salgótarjánban talán két filmfelvevő gép működött, de összeállítottak nekem egy kétperces összefoglalót a versenyről. Azt felvittem a Telesportba Gyulai Istvánhoz, aki jó barátom volt az atlétika révén, és megkértem, hogy adja le a műsorban. Nagyon tetszett neki az ötlet és biztatott a folytatásra.

Mik az Ugrógála mérföldkövei, hogyan fejlődött a verseny?

1988-ban nem rendeztük meg az Ugrógálát, mert az olimpiával ütközött volna. 1990-ben volt az első komoly nemzetközi indulónk, Topics, aki Európa-bajnokként érkezett hozzánk. Részben ennek, részben Gyulai István közreműködésének köszönhetően – aki akkor már a Nemzetközi Atlétikai Szövetség [IAAF] főtitkára volt – bekerültünk a nemzetközi vérkeringésbe, és mivel a Magyar Atlétikai Szövetség szintén felkarolta a versenyt, ettől kezdve 2001-ig válogatott csapatversenyként is funkcionált az Ugrógála, általában három-négy nemzet részvételével.
Az igazi robbanás 1993-ra tehető. A rúdugró Szergej Bubka személyében a világ akkori legjobb ugróatlétáját hoztuk el, és a nőknél is elit mezőny gyűlt össze a magasugró Kosztadinova és Astafei révén. Az Europsort először közvetítve Salgótarjánból, harminc perces összefoglalót adott az Ugrógáláról – a hírünk kiment a nagyvilágba. 1993 a szponzori oldalon szintén áttörést hozott. A neves versenyzőknek olyan reklámértékük volt, amely felkeltette a multinacionális cégek, a Coca-Cola, a Samsung, vagy az adidas érdeklődését. Mondhatni ez az év volt a fordulópont, mert innentől kezdve a stratégiának megfelelően midig sikerült egy aktuális olimpiai vagy világbajnokot húzónévként elhozni a versenyre.
1996-ban óriási közönségsikert aratott, amikor Atlanta olimpiai bajnoka, Charles Austin átugrotta az adidas által vendégül hívott 223 cm magas kosaras legendát, Kareem-Abdul Jabbart. Büszke vagyok rá, hogy 1997-ben sikerült összehozni az aktuális világbajnokot és az aktuális olimpiai bajnokot a Sotomayor-Austin csúcstalálkozó keretében, ami még Zürichnek sem sikerült, pedig ott nincs hiány szervezői tapasztalatból, illetve támogatókból.
1999-ben kénytelenek voltunk mozdulni Salgótarján főteréről a burkolat rossz állapota miatt. Sérülésveszélyes lett volna ott tartani az Ugrógálát. Ekkor költöztünk Somoskőre a vár tövébe, ahol megépítettük az ország egyik legkorszerűbb ugrópályáját.
A millenium évében a magasugrást az olimpiai bajnok Kljugin nyerte nálunk és bemutatkozott az akkor már ifjúsági világbajnok rúdugrónő Iszinbajeva. 2001 valószínűleg a legnépesebb közönséget hozta, mert Sotomayor mondhatni innen vonult vissza. Somoskő után már csak Japánban indult egyetlen versenyen.
2006-ban Vlasics 203 cm-rel nyerte a női magasugrást. Ez a harmadik legnagyobb átvitt magasság volt abban az évben, aminek köszönhetően Somoskő felkerült az IAAF világranglistájára. Végül a tavalyi év érdekessége, hogy egy olyan versenyző nyerte a férfi magasugrást Uhov személyében, aki 1986-ban, tehát az első Ugrógála évében született.

És hogyan látja az Ugrógála jövőjét?

2006 márciusában elhunyt a már többször említett Gyulai István, aki amellett, hogy betöltötte az Ugrógála fővédnöki tisztségét, nagyon jó barátom volt. Elvesztése óriási űrt hagyott maga után, kicsit támasz nélkül is maradtam, mert nemcsak emberileg állt közel hozzám, de rengeteg segített a szervezésben is. Megviselt a halála, nem volt erőm folytatni, 2007-ben ezért maradt el a verseny. István özvegye azonban biztatott, hogy folytassam, így jutottunk el az idei évig, amikor a 23. Ugrógála kerül megrendezésre szeptember 18-án.
A kezdetekkor úgy gondoltam, hogy tíz versenyig eljutni, az már valami lenne, a húsz ennél tízzel több volt. Nem tudom, hogy lesz-e folytatás, mert az az érzésem, hogy erőn felül tejesítünk. Ráadásul jelenleg többszörösen nehéz a helyzetünk, a gazdasági világválságnak köszönhetően a cégek először a szponzori és marketing költségeiket húzták meg drasztikusan, majd az idei árvízkárosultak megsegítése került a figyelmük középpontjába teljesen érthető módon.

Az Ugrógála egy ingyenesen látogatható rangos nemzetközi atlétikai esemény, ami igazi ritkaság napjainkban. Van valami oka, hogy nem kérnek belépődíjat? Egyáltalán hogyan tartható ez fenn ilyen hosszú időn keresztül, hiszen a versenyzők prémiumait ki kell fizetni.

Büszke vagyok rá, hogy nem szedünk belépődíjat, ez páratlan a maga nemében. Megmondom őszintén, én szerény körülmények között nőttem fel és a sport nekem nagyon sokat adott. Versenyrendezőként úgy gondolom, hogy a televíziós közvetítés soha sem nyújtja azt az élményt, amit a helyszín varázsa. Ha belépti díjat kérnénk, akkor éppen a szegényebb gyerekek nem láthatnák a versenyt. A látvány hatására, ha holnap csak egy is elkezd sportolni közülük, már nyertünk. Inkább többet tárgyalok a szponzorokkal, csak ezt a közönségréteget ne veszítsem el, mert az Ugrógála egy kicsit a sport, az atlétika ünnepe, egy kicsit pedig ajándék a szegényebb körülmények között élő embereknek.

Vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy Salgótarján, illetve Somoskő felkerült a nemzetközi sporttérképre, továbbá a helyi turizmus fellendítésére tett hatása sem elhanyagolható, hiszen még a tengerentúlról is érkeznek nézők az Ugrógálára. Tevékenysége elismeréséért 1996-ban Pro Urbe díjat kapott a nógrádi megyeszékhelytől. Megbecsülik a munkáját?

Úgy gondolom, ha egy sportrendezvény-sorozatért valaki Pro Urbe díjat kap, az egy fantasztikus elismerés. Az pedig külön élmény számomra, hogy Gyulai Istvánnal egyszerre kaptuk meg Salgótarjántól az Ugrógála 10 éves jubileuma alkalmából.
Az viszont talán még a kitüntetésnél is nagyobb elismerés, ha az utcán megkérdezik tőlem, hogy mikor lesz a legközelebbi Ugrógála, melyik világsztárt láthatják majd ugrani az emberek.

A következő Ugrógála szeptember 18-án lesz a Nógrád megyei Somoskőn. Bővebb információ itt. A helyszín érdekessége, hogy a település Magyarországon található, míg a hozzá tartozó vár szlovák földön fekszik. A határ ma már nyitott, szabad az átjárás, de korábban csak az Ugrógála hétvégéjén lehetett a várat látogatni.


3 Comments

  1. Kedves Jánoskám a verseny most is csodálatos volt, mint az eddigi 22. Én minden évben részt vettem az ugrógálán, volt mikor versenyzőként, volt mikor segítőként, nézőként.
    Nem sok embernek van lehetősége az életben a világsztár atlétáival találkozni személyesen, nekem megadatott ez a lehetőség és ezt Neked köszönhetem. Példaképem a mai napig Sergey Bubka, hisz még mindig aktívan sportolok hazai, és nemzetközi senior versenyeken.
    Gratulálok Neked a cipőmúzeumhoz. Felejthetetlen élmény volt számomra a világsztárok ugrócipőjét ismét közelről látni. Kívánom Neked, hogy még nagyon sok éven keresztül tudd ezt a szép hagyományt folytatni, és megrendezni az ugrógálát. Ehhez kívánok jó egészséget, sok sikert, örömet, és boldogságot.
    Baráti üdvözlettel: Cinger Attila volt SKSE atléta barátod

  2. Pingback: Egyedülálló sportcipőmúzeum Somoskőn | Sportsmarketing

  3. Pingback: Az Ugrógála atyja « Nógrád sportja

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Az UBS beszállt a száguldó cirkuszba

A világ egyik legnagyobb befektetési tanácsadó cége, az UBS bejelentette, hogy a Forma 1 hivatalos globális partnere lett. A svájci...

Close