autósport, rövidhír, Sportgazdaság — 2010/07/26 at 17:11

100 ezer dolláros büntetést kapott a Ferrari

by

A Nemzetközi Automobil Szövetség [FIA] 100 ezer dolláros büntetést rótt ki a Ferrarira, mert a tegnapi Német Nagydíjon mesterségesen alakították a befutót. Az olasz istálló két versenyzője szerezte meg a futam első két helyét, de a csapatvezetők beleszóltak a sorrendbe, ami tilos a Forma 1-ben. Az ügynek még nincs vége, a Motorsport Világtanácsa további szankciókat hirdethet ki.

Felipe Massa haladt a hockenheimi verseny élén, amikor a 49. körben vélhetően szándékosan maga elé engedte csapattársát, Fernando Alonsot. Massa az előző kör során a következő rádióüzenetet kapta versenymérnökétől, Rob Smedley-től: „OK, szóval, Fernando gyorsabb nálad. Meg tudod erősíteni, hogy értetted az üzenetet? …Jó fiú. Csak maradj vele most már. Bocsánat.”
Noha a Ferrari ragaszkodott hozzá, hogy nem csapatutasítást adtak, a rendezők úgy ítélték meg, hogy az olasz istállónál áthágták a sportág szabályainak 39.1 paragrafusát, amely szerint tilos az olyan utasítás, amely a verseny végeredményét befolyásolja. Ezt a rendelkezést éppen a Ferrari miatt léptették életbe 2003-ban, mert az előző idényben Rubens Barrichello engedte át a győzelmet a mostanihoz hasonló körülmények között társának, Michael Schumachernek. A szervezők szerint az olasz csapat vétett a Nemzetközi Sporttörvénykönyv 151. c paragrafusa ellen is, amely a sportot rossz fényben feltüntető mindenféle cselekedet elítél. A FIA az ügyet továbbította Motorsport Világtanácsának, amely további büntetésekkel sújthatja az olaszokat.
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke nyilatkozatával próbálta fenntartani az istálló ártatlanságát: „ami a főrendezők ítéletét illeti, úgy döntöttünk, a sport érdekében nem fellebbezünk ellene, bízva abban, hogy a Motorsport Világtanácsa tudja, hogyan kell helyesen megítélni a tényeket.”
„Véleményem szerint ez nem a csapatutasítás esete volt: a versenymérnököm folyamatosan informált arról, hogy mi történik mögöttem, különösen amikor kicsit küszködtem a kemény gumiknak köszönhetően. Úgy döntöttem, hogy azt teszem, ami a csapat számára a legjobb és a kettős győzelemnél ugye nincs jobb” – mondta el Massa, a saját nézőpontját.

Forrás: formula1.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Elfogadta a parlament az öt látványsportág támogatását

Az Országgyűlés döntése alapján kiemelt támogatásban részesül az öt látvány-csapatsportág, megszűnik a Nemzeti Sporttanács, valamint a Mező Ferenc Sportalapítvány, és...

Close