olimpia, rövidhír, Sportgazdaság — 2010/06/01 at 20:07

A londoni olimpia még bírja a költségcsökkentést

by

Hugh Robertson, Nagy-Britannia sport és olimpiai minisztere szerint az új kormány által hozott 27 millió fontos elvonás a költségvetési keretből még nem veszélyezteti a játékok két év múlva esedékes sikeres megrendezését, de a további csökkentések érzékenyen érinthetik a rendezvényt.

A 2012-es londoni olimpia pénzügyi alapját a múlt héten vágta meg 27 millió fonttal az új kormány. A Nagy-Britannia soha nem látott mértékű deficitjének kézbentartására irányuló intézkedések összességében 6,2 milliárd font – a GDP tizenegy százalékát jelentő – megtakarítást céloztak meg, ennek része a játékok helyszíneinek és infrastruktúrájának építéséért felelős bizottság kereteinek csökkentés is.
Robertson azonban határozottan nyilatkozott a jövőt illetően: „A jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve a kormányzás egyetlen területe sem lehet érinthetetlen a megszorításokat tekintve. Ugyanakkor magabiztosak vagyunk, hogy a 27 millió font még idén kigazdálkodható a projekt minőségének csökkenése nélkül. Azt viszont nem tagadom, hogy a játékok közeledtével egyre veszélyesebbek a hasonló megvonások.”
John Armitt, az olimpiai építkezésekért felelős bizottság elnöke osztotta Robertson vélményét: „Az eddigiekhez hasonló megtakarításokat érhetünk el, ha továbbra is odafigyelünk a projekt hatékonyságára. A költségvetés rendszeres ellenőrzése azt mutatja, hogy a terveknek megfelelően haladunk és a pénzügyi kereten belül vagyunk 600 millió font tartalékkal.”
Az olimpiai park 65 százaléka van kész jelenleg, amely az ütemtervnek megfelelő. A londoni játékok rendezési költsége 9,3 milliárd font, és az előre nem látható események fedezésére szolgáló alapból még 1,18 milliárd font használható fel.
Az intézkedések azonban nem hagyják érintetlenül az eredeti elképzeléseket: a rendezőbizottság kénytelen volt átütemezni a Wembley menetrendjét és betenni a tollaslabda és ritmikus sportgimnasztika számokat, hogy ne kelljen ideiglenes csarnokot felhúzni a két sportág számára az olimpia idejére.

Forrás: uk.reuters.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Franciaország rendezheti a 2016-os Európa-bajnokságot

Az UEFA végrehajtó bizottságának pénteki döntése értelmében a három pályázó – Franciaország, Olaszország, Törökország – közül a gallok kerültek ki...

Close