rövidhír, Sportgazdaság, tenisz — 2010/04/21 at 20:25

Egymillió fontot kapnak Wimbledon bajnokai

by

Az angol nyílt teniszbajnokság szervezői 150 ezer fonttal emelték meg a tavalyihoz képest a férfi és a női egyéni bajnokoknak járó pénzdíjat, így kerek egymillió font jár a győzteseknek. Minden idők legmagasabb összdíjazású wimbledoni versenye elé nézünk az idén.

Az All England Club, a torna rendezője, azzal indokolta a pénzdíjak szokottnál magasabb emelését, hogy az elmúlt három évben az angol font jelentősen, 20-25 százalékkal gyengült az euróhoz és az amerikai dollárhoz viszonyítva.
Az egyéni bajnokok idén egymillió fonttal gazdagodnak, amely 18 százalékos növekedés a tavalyihoz képest. A férfi és női döntők győztesei ugyanannyit kapnak, az egységesítésről szóló döntést még 2007-ben hozta az All England Club.
A torna összdíjazása 13, 725 millió font, amely 1,175 millióval több az egy évvel korábbinál, de még így is elmarad az US Open tavalyi nyereményeinek összegétől. Ilyen mértékű növekedésre a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére a kereskedelmi partnerekkel életben lévő hosszú távú szerződéseknek köszönhetően kerülhetett sor.
„Wimbledon egy nagyon erős globális versenykörnyezetben kell helyt álljon, és a világ legjobb teniszezői azok, akik felkeltik az emberek érdeklődését és vonzzák a nézőket. Fontos, hogy olyan szintű díjazást biztosítsunk, amely egyrészt megfelel a bajnokság színvonalának, másrészt bőséges és tisztességes ellenszolgáltatás a játékosok számára” – nyilatkozta Tim Phillips, az All England Club elnöke.

A wimbledoni torna pénzdíjainak emelkedését az elmúlt öt évben az alábbi táblázat mutatja [az összegek angol fontban értendők]:

Bajnoki cím típusa20062007200820092010
Férfi egyes655.000700.000750.000850.0001.000.000
Női egyes625.000700.000750.000850.0001.000.000
Férfi páros220.690222.900230.000230.000240.000
Női páros205.280222.900230.000230.000240.000
Vegyes páros90.00090.00092.00092.00092.000
Összdíjazás10.378.71011.282.71011.812.00012.550.00013.725.000

Az idei wimbledoni viadal június 21. és július 4. között kerül megrendezésre, tehát pont a labdarúgó világbajnokság idejére esik. A torna helyszínét azonban „futball-mentes övezetnek” nyilvánították, vagyis az All England Club óriásképernyőin nem láthatnak majd labdarúgó mérkőzéseket a kilátogatók. „Wimbledon talán a világ legrangosabb teniszversenye és az emberek azért jönnek ide, mert a teniszre kíváncsiak. Ha valakit a futball vb érdekel, utazzon el Dél-Afrikába, vagy nézze a meccseket a televízióban” – tette világossá a helyzetet Phillips.

Forrás: cnn.com, wimbledon.org

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Komoly károkat okoz a motorsportnak a vulkáni hamu

A MotoGP vasárnapra kiírt japán nagydíja elmarad, a Forma 1 csapatok Kínában rekedtek a múlt hétvégi futam után, a rally...

Close