VB-morzsák
Elkészültek a nyári labdarúgó világbajnokság stadionjai Dél-Afrikában. A megtöltésükkel azonban gondjaik lehetnek a szervezőknek a szokásosnál alacsonyabbnak mutatkozó érdeklődés miatt. Közben a túlárazás vádjával is meg kell küzdeniük
Elkészültek a nyári labdarúgó világbajnokság stadionjai Dél-Afrikában. A megtöltésükkel azonban gondjaik lehetnek a szervezőknek a szokásosnál alacsonyabbnak mutatkozó érdeklődés miatt. Közben a túlárazás vádjával is meg kell küzdeniük
Bernie Ecclestone, a Forma 1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, arról beszélt, szívesen visszavinné a sorozatot az Egyesült Államokba. Ezúttal New York-ban, a belvárostól negyedórányira, felhőkarcolókkal a háttérben álmodta meg a versenyt
Európa legnagyobb, évenként megrendezett, nemzetek közötti rögbi tornája 2010-ben 632,81 millió dollárral növelte a résztvevő országok gazdasági teljesítményét – állítja a MasterCard tanulmánya
A FIFA az IMG Worldwide ügynökség Sports Media divíziójával kötött megállapodást a 2010-es és 2014-es labdarúgó világbajnokságok repülőgépekre és tengerjáró hajókra szóló közvetítési jogaira
A következő szezontól kezdve Európára is kiterjed az adidas kizárólagos joga az NBA hivatalos ruhaneműinek forgalmazására
A tekintélyes francia szaklap, a France Football, legújabb, évenként összeállított listája szerint Lionel Messi letaszította David Beckhamet a legjobban kereső labdarúgó trónjáról
Megismétli tavalyi nagy sikerű jótékonysági akcióját a Magyar Jégkorong Szövetség és a Pannon. A szövetség felhívása szerint a szurkolók április 11-én, a Pannon Hoki Gála Magyarország–Norvégia mérkőzésén, az első magyar gól után a jégre dobhatják az általuk hozott mackókat, plüssállatokat, amelyeket a válogatott játékosai fognak átadni gyerekkórházak betegeinek. Idén a macikból határainkon túlra is jut
A korábbi kosárlabdázó fenomén február 26-án nyújtotta be ajánlatát, amelyet az NBA a múlt hét során fogadott el. Ezzel Jordan lett az első ex-játékos, aki többségi részesedést szerzett a franchise egyik klubjában
Amennyiben a brazil parlament alsóháza által elfogadott törvényjavaslat az olajból származó bevételek átcsoportosításáról magasabb szinten is jóváhagyást kap, akkor Rio de Janeiro komoly gondban lehet a 2016-os Olimpia megrendezését illetően
A Virgin Atlantic a bajba került British Airways-t váltja a szövetség hivatalos légitársaságaként, míg a Telekom Malaysia-val kötött szerződés az angol futball előkelő ázsiai pozícióját erősíti tovább